1960-ban alakult meg a helyi sportegyesület tömegsport és labdarúgó szakosztályokkal. 1974 és 1978 között a kézilabda szakosztály vitte a falu hírét. 

1977-ben többnyire társadalmi összefogással épült meg az első öltöző, amely 27 évig szolgálta a helyieket. 1984 és 1987 között csak a tömegsport állt a sportolni vágyók rendelkezésére. 1987-ben újjáalakult a helyi futballcsapat, amely a legalsó osztálytól menetelve 1995-ben vívta ki a megye 1. osztályú indulás jogát. A tudatos csapatépítés 2000-ben hozta meg a gyümölcsét, hiszen a megyei bajnokságot megnyerve, az átszervezések miatt a csapat az NB II-es bajnokságú indulási jogot szerzett.

bajnoki kupa

A bajnokságnak fél évig volt tagja a csapat, majd az alsóház csapatait az NB III-ba sorolták. 2004-ig stabil tagja volt az NB III mezőnyének az együttes. 2004 óta folyamatosan tagja a megyei első osztály mezőnyének a teskándi csapat. 

1990-től váltak rendszeressé az öregfiúk csapat mérkőzései, akik azóta is rendszeresen játszanak mérkőzéseket. 

Sikeres pályázat eredményeképpen 2004-re készült el a felújított öltöző épület, amely 4 öltözőjével, a felső szinten kialakított klub helyiségével a kor követelményeinek megfelelő szolgáltatást nyújt a használóinak. 

Egyesületünk a ma működő megyei 1 osztályú csapatok közül az egyik legrégebbi tagja az első osztályú küzdelmeknek. Külön büszkeség, hogy az egyik legkisebb lélekszámú településként tartjuk fent a megye 1-es tagságunkat. 

A helyi általános iskolával, valamint az óvodával való jó kapcsolat is hozzájárul az egyesületünk sikerességéhez. 

Jelenleg 11 csapattal működik az egyesület, közel 190 igazolt labdarúgóval, közöttük kb. 120 utánpótlás korú játékossal! 

 

Legjobb felnőtt eredmények (csak a dobogósok, emellett vannak IV-V. helyezések is) :

megye 1.  I. helyezett:       1999/2000

megye 1.  II. helyezett:      1998/1999

                                        2010/2011           

megye 1. III. helyezett:      2006/2007

NB II. osztályú szereplés:    2000/2001 ősz

NB III. osztályú szereplés:   2000/2001 (tavasz) – 2004-ig

SportM kupa elődöntő          2010/2011

 

Legjobb utánpótlás eredmények:

U19 (ifi): 

megye 1. I. helyezett   1998/1999

                                  2010/2011

                                  2017/2018

megye 1. II. helyezett  2009/2010 

                                  2011/2012                              

megye 1. III. helyezett 2008/2009

                                  2015/2016

U14: 

megyei 1. III. helyezett 2015/2016

 

 

 

 


Copyright © Teskánd KSE 2018 - Molnár István.
  • Generálás ideje: 0.0019 s
  • Generált oldal mérete: 0.24 MB