Helyszín: Teskánd
Időpont: 2019-10-13 15:00

Teskánd KSE - Andráshida TE 2 : 0 (0:0)
Teskánd, 2019.10.13 15:00

 

Teskánd: Pergel, Magyar, Bedő, Kiss, Czene, Bailo, Czigány (Luter), Mehdi (Szekeres), Szabó, Major, Boronyák

 

Andráshida: Kovács, Horváth D (Molnár), Nikitscher (Vincze), Doszpoth, Jóna M, Balogh, Szép, Orbán (Szekeres), Horváth E, Jóna B, Salamon

 

G: Szabó (79, 90)

 

Pergel Attila:

Két jól felkészített csapat lendületes, látványos, jó iramú mérkőzést játszott. Az első fél­időben a mezőnyben folyt a játék, de a kapuk igazán nem forogtak veszélyben. Azonban volt olyan időszak az első játékrészben, amikor az ATE csapata fölénk is nőtt. Ebben az időszakban főleg a védekezésen volt a hangsúly, és egy kontra után megszerezhettük volna a vezetést, Mehdi lépett ki, de sajnos a helyzet kimaradt. Ellenfelünknek a játékrész végén volt két lehetősége. Az első egy büntetőterületen belüli kavaródás után alakult ki, ahol a lövésük súrolta a kapufát. A játékrész végén pedig Balogh szabadrúgását Pergel biztosan fogta. A csapatok így igazságos gól nélküli döntetlennel mentek a pihenőre.

A második játékrészben is tartott a jó iram, viszont a félidő közepétől fáradni látszott a vendégcsapat, valószínű emiatt visszavett a tempóból. Ezt kihasználtuk és több veszélyes helyzetet dolgoztunk ki. Sajnos két büntető területen belüli szabálytalanság megtorlatlan maradt. Először Bailot lökték fel hátulról, majd 5 percre rá Szabót rántották vissza és mindenki meglepődésére kifelé járt a szabadrúgás. Ebből azonnal egy veszélyes 25 méteres szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat, amit Horváth E. lőtt fölé. A gólunk előtt még volt két nagy lehetőségünk, mindkétszer Czene lövését Kovács nagy bravúrral védte. A 79. percben Bedő tört előre, akit a 16-osnál még szereltek, de a labdát azonnal visszaszerezte, ami Szabó elé került és fordulatból jobbról kilőtte a hosszú sarkot. Ezután sem álltunk le, és Szabó újabb találatot ért el, de ezt jogosan les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Nem sokkal később Boronyák lépett ki, de lövése centikkel hagyta el a felső lécet. A 90. percben ismét Szabó volt eredményes, aki kilépett a védők között és higgadtan góllal fejezte be az akciót. Úgy gondolom megérdemeltük a győzelmet, mivel fel voltunk készülve, hogy a mérkőzés első felében ellenfelünk próbálja majd eldönteni a mérkőzést, de mi higgadtan és szervezetten játszottunk és mikor ellenfelünk elfáradt ezt ki is tudtuk használni. Az utolsó 25 percben sok helyzetet dolgoztunk ki és ebből kettőt értékesítettünk is.

Gratulálok mindkét csapatnak a mutatott játékhoz.

Hajrá Teskánd!

Eredmény
Teskánd KSE
Andráshida TE
2
-
0

Copyright © Teskánd KSE 2019 - Molnár István.
  • Generálás ideje: 0.0024 s
  • Generált oldal mérete: 0.24 MB